Szoros első játékrész után kiütés
7-1-es sikert aratott az éllovas Hódmezővásárhely a vendég Kistelek ellen a megyei I. osztály 12. fordulójában.
Hazai rohamokkal indult a találkozó, a mérkőzés korai szakaszában teljesen beszorult saját kapuja elé a Kistelek. Kökény Tamásék ugyanakkor sorra hagyták ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket, hol a saját pontatlanságuk okán, hol pedig Keresztes László jóvoltából. A 18. minutumban Sasa Nikutovic közeli kísérletét pedig a kapufa tette ártalmatlanná, mégsem húzta már sokáig a vendég együttes kapott gól nélkül. Két perccel később Tóth József bombagólja törte meg a jeget. (1-0) A találat mindemellett Czeigersmidt Rolnad tanítványaira volt jobb hatással, akik nem vártak sokat az egyenlítéssel. A félidő derekán Lajos Tamás tartott meg egy labdát két védővel szemben a tizenhatos előterében, majd a jobb oldalon érkező Tóth Istvánt játszotta meg, aki a beadással Bárkányi Bencét hozta középen kihagyhatatlan helyzetbe. (1-1) Sőt, az első félóra végén kis híján fordítottak is a kék mezesek, de Lajos ordító ziccerben nem tudta elgurítani a labdát Kovács Krisztián mellett. A 30. percben Szöllősi Ferenc bíró egy rossz mozdulatnál megsérült, ezért helyet cserélt partjelzőjével, Samu Lászlóval. Az új sípmester a megengedett korhatár betöltése miatt még tavaly szeptemberben vonult vissza a játékvezetéstől, most azonban ismét lehetőséget kapott, hogy a pályán belülről felügyelje a szabályok érvényesülését. Így már közvetlen közelből figyelhette, amint nem egész 60 szekundummal a lefújás előtt Kökény Tamás a kapu torkából a hálóba fejelte Szilágyi Norbert beadását. (2-1)
Szünetben hármat cseréltek az eltiltott Bódi Attilát nélkülöző vásárhelyiek, beszállt a küzdelembe Bertók Gábor, Marton Bence és Varga Róbert is. Az újabb találatban mégis a kezdőjátékosok játszottak főszerepet: az 53. percben Szilágyi felívelését Kökény fejelte le az érkező Szabó Dávid elé, a szélső pedig nem hibázta el a ziccert. (3-1) Szinte még fel sem ocsúdtak a vendégek, máris újabb bajba kerültek. Szabó adott remek ütemű passzt a tizenhatosra betörő Nagy András elé, Tóth Tamás pedig több ütemet késve hátulról bokán rúgta ellenfelét. A tizenegyest aztán Szabó helyezte a kapu bal oldalába. (4-1) Ezzel lényegében el is dőlt a három pont sorsa, a folytatásban már csak az volt kérdés, mekkora lesz a differencia. A HFC számos helyzetet dolgozott ki az idő előrehaladtával egyre inkább elfáradó kistelekiek ellen. Végül a csereként beállt Bertók további két, Nikutovic pedig egy alkalommal zörgette meg a vendégek hálóját. (7-1) A mérkőzés utolsó harmadának jellegét jól tükrözi, hogy mindkét félnél lehetőséget kaptak a tartalékkapusok is.
Győzelmével a Hódmezővásárhely tartja hárompontos előnyét a második helyezett, a fordulóban Mártélyon diadalmaskodó Tápé előtt.
Hódmezővásárhelyi FC – Kisteleki TE 7-1 (2-1)
Hódmezővásárhely, 200 néző. Vezette: Szöllősi Ferenc (Bába Dávid, Samu László).
HFC: Kovács (Vígh 79') – Antal (Varga – a szünetben), Kökény, Tóth J., Kerepeczki (Marton – a szünetben), Szilágyi, Nagy, Nikutovic, Szabó, Maravic (Király 71'), Dordevic (Bertók – a szünetben).
Kistelek: Keresztes (Szatmári 78') – Piacsek, Bosánszki, Bakonyi, Tóth Á., Fodor (Fülöp 72'), Bárkányi, Tóth K. (Tóth T. – a szünetben), Farkas (Béres 64'), Lajos, Tóth I. Vezetőedző: Czeigersmidt Roland.
Gólszerzők: Tóth J. (20'), Kökény (44'), Szabó (53', 55' – tizenegyesből), Bertók (61', 76'), Nikutovic (89'), ill. Bárkányi (24').
Sárga lap: Szilágyi (28'), Varga (66'), ill. Farkas (12'), Tóth I. (49'), Tóth T. (68'), Bakonyi (70').
Gyürki István, technikai vezető: “Örülünk a győzelemnek. Nem volt szép mérkőzés, de végül sikerült érvényesítenünk a papírformát.”
Czeigersmidt Roland: “Tudtuk, hova látogatunk ezen a hétvégén. Ha az első félidőben lévő két helyzetünkből nem csak az egyiket, hanem mindkettőt értékesíteni tudtuk volna, és így mi vezethettünk volna a szünetben 2-1-re, akkor születhetett volna egy szorosabb eredmény. Hozzáteszem, sikert úgy sem tudtunk volna elérni. Nem azért, mert rosszul futballoztunk volna, hiszen magunkhoz képest az első 45 percben jól játszottunk. De a Vásárhelynél minőségi cserék érkeztek a pályára, és a második játékrészben már nem tudtuk felvenni a ritmust velük. Komoly egyéni hibákból kaptunk gólokat. A hazaiak sikere megérdemelt, csak az arányokkal akadnak problémák. Lehetett volna szorosabb is ez a mérkőzés.”