Ennek tükrében az FK meg is tett mindent a sikerért, amely ugyan összejött (3–1), de a Tápé pontszerzése miatt végül maradt a bronz a Tóth-gárdának. Óriási siker ez a szurkolók csapataként ismert együttesnek, amely tíz év alatt jutott el a megye legutolsó helyéről a megyei élvonal dobogójára – nem csoda, hogy hatalmas ünneplést csaptak a meccs után.
Szeged, Felső Tisza-parti stadion, 300 néző. Vezette: Rabi Zsolt – gyengén (Patyi, Kohajda).
FK 1899 Szeged: Vasas 8 – Szalai 8, Németh 8 (Makai 8), Turján 8 (Imre Z. 8), Boldizsár B. 8, Barta 8 (Csuka 8), Molnár 8–2=6, Szőcs 8, Mihalkó D. 8, Gyurkovics 8 (Dóra 10), Vékes 8 (Füle 8). Edző: Tóth János.
Sándorfalva: Mikovics 6 – Farkas 6–2=4, Dargó 6, Bálint D. 6, Széll 6, Kanász- Nagy L. 6 (Vizin 6), Mucsi 6, Törköly 6 (Drogba 6), Takács 6, Gémes 6–2=4, Romics 6. Edző: Antal Róbert.
Gólszerzők: Dóra (3), ill. Romics.
Kiállítva: Molnár, ill. Farkas, Gémes.
Tóth János: – Minden játékos és minden szurkoló örült, hogy a centerpályán tudunk játszani, a régi nagy Szeged stadionjában. Azzal fordítottuk meg a mérkőzést, hogy már a szünetben is hármat tudtunk cserélni, majd a második félidőben is volt lehetőségünk frissíteni. Ami pedig az egész évet illeti, csak gratulálni lehet a játékosoknak, a vezetőségnek és a szurkolótáborunknak egyaránt!
Antal Róbert: – Hosszú szezon volt, sok érdekességgel. Ma három ember akart főszereplő lenni, sikerült nekik.
Az ifjúsági mérkőzésen: FK 1899 Szeged–Sándorfalva 7–1 (3–1), gólszerzők: Katona (4), Nagy, Murka, Lengyel, ill. Táborosi.
Véget ért a labdarúgó megyei I. osztály 2014–2015-ös szezonja. A 30 forduló során eldőlt, hogy a Hódmezővásárhelyi FC szerezte meg az aranyérmet, a Tápé az ezüstöt, az FK 1899 Szeged pedig a bronzot – a gólkirály a Mórahalom játékosa, Szőke Péter lett 28 találattal. Az, hogy az NB III-ba vágyó HFC-nek kell-e osztályozót játszania, vagy alanyi jogon is feljut, várhatóan a héten dől el. A kiesést jelentő utolsó két helyen a Szentesi Kinizsi és a Kistelek végzett, ám ez nem jelent automatikus búcsút számukra. A Mártély már biztosan nem nevez a következő megyeegyes szezonba, alacsonyabb osztályban folytatják, így ha a HFC feljut, akár mindkét kieső csapatot felkérhetik a 2015–2016-os évadban való indulásra.
A bajnokság végeredménye
1. HFC 30 27 3 0 112 – 22 84
2. Tápé* 30 21 4 5 73 – 30 66
3. FK 1899 Szeged 30 20 6 4 66 – 33 66
4. Mórahalom 30 19 2 9 87 – 48 59
5. Sándorfalva* 30 16 4 10 76 – 50 51
6. UTC 30 13 8 9 60 – 41 47
7. Algyő 30 13 7 10 71 – 37 46
8. Ásotthalom 30 12 6 12 78 – 57 42
9. Csongrád-Turbó 30 10 12 8 65 – 42 42
10. Tiszasziget 30 12 5 13 58 – 62 41
11. Makó 30 11 8 11 48 – 41 41
12. Mindszent 30 7 4 19 40 – 92 25
13. SZVSE 30 6 7 17 34 – 72 25
14. Mártély 30 5 2 23 26 – 85 17
15. Szentesi Kinizsi 30 2 7 21 22 – 82 13
16. Kistelek 30 1 5 24 18 – 140 8
* Egy pont levonva.
Az ifjúsági bajnokság állása
1. SZVSE 30 25 2 3 141 – 34 77
2. HFC 30 23 2 5 178 – 42 71
3. Algyő** 30 19 3 8 94 – 51 58
4. FK 1899 Szeged 30 19 1 10 93 – 51 58
5. Szentesi Kinizsi 30 18 3 9 84 – 43 57
6. Makó 30 18 3 9 88 – 51 57
7. Mórahalom 30 18 2 10 90 – 49 56
8. UTC 29 13 2 14 51 – 69 41
9. Csongrád-Turbó 29 11 6 12 80 – 83 39
10. Tiszasziget* 30 12 1 17 88 – 93 36
11. Mindszent 30 11 1 18 68 – 110 34
12. Mártély 30 10 4 16 63 – 92 34
13. Sándorfalva* 30 9 0 21 90 – 108 26
14. Kistelek 30 6 4 20 41 – 122 22
15. Csanytelek 30 5 5 20 52 – 163 20
16. Ásotthalom 30 2 1 27 28 – 168 7
* Egy pont levonva. ** Két pont levonva.
HFC-Ásotthalom 5-0 (2-0)
Hódmezővásárhely, 350 néző. Vezette: Gyuga Zsolt – jól (Fehér, György).
HFC: Kovács 8 – Tóth J. 8 (Antal –), Kökény 8, Tóth I. 8, Faragó 8, Lazinica (Nagy –), Szilágyi 8, Marton 8 (Varga –), Nikutovics 8 (Szabó M. D. –), Fábián 8, Maravics 8 (Rácz –). Edző: Bódi Attila.
Ásotthalom: Ábrahám 5 – Németh 3 (Kothencz 4), Vastag 4, Rencsár 4 (Dóra 4), Török 4 (Malatinszki 4), Pálfi 4, Kothencz 3, Csáki 3, Mihalkó 4, Grósz 3, Baji 4. Edző: Kószó László.
Gólszerzők: Faragó, Nikutovics, Szilágyi, Marton, Tóth I.
Bódi Attila: – Káprázatos szezont zártunk le ezzel a magabiztos győzelemmel. Az egyesület vezetői, a játékosok és a szurkolók egyaránt komoly dicséretet érdemelnek.
Kószó László: – Gratulálunk a hazaiaknak a feljutáshoz! Nem tudtunk méltó partnerei lenni a bajnok- és kupagyőztes csapatnak.
Ifjúságiak: HFC–Ásotthalom 14–1, gólszerzők: Meszlényi (3), Pap (3), Mohácsi (2), Gyüre (2), Péli (2), Ambrusz, Dáni, ill. Kókai.
Tápé-Tiszasziget 0-0
Tápé, 150 néző. Vezette: Török Tamás
– kiválóan (Samu, Szeri).
Tápé: Tombácz 7 – Buza 6, Lőrinc 7, Mudresa 6, Cseh 7, Péter 6 (Bilics –), Fülöp 6, Mike 7, Csordás 6 (Szécsi –), Glendza 6, Gulyás 6 (Vér 6).
Edző: Paksi Péter.
Tiszasziget: Kispéter 6 – Borgulya 6, Tumbas 6–2=4, Cinder 6, Bálint 6, Kertész 6 (Frank –), Papp 6, Kelemen Sz. 6, Kelemen Cs. 6,
Juhász 6 (Kató –), Drágity 6. Játékos-edző: Bernát Péter.
Kiállítva: Tumbas.
Paksi Péter: – Az utolsó fordulóra is feladta az élet a leckét. Nyolc játékosom is hiányzott, ezért célfutballt játszottunk, ami meghozta a fontos egy pontot. Gratulálok a csapatnak az ezüstéremhez!
Bernát Péter: – A nagy meleg ellenére jó iramú mérkőzés volt. Nem tudtuk kihasználni a lehetőségeinket, így reális eredmény született. Gratulálunk a Tápénak a második helyhez!
Ifjúságiak: Csanytelek–Tiszasziget 7–4
Algyő-Kistelek 12-0 (7-0)
Algyő, 150 néző. Vezette: Szalai Szabolcs – kiválóan (Csamangó, Cseh).
Algyő: Révész 0 – Szűcs K. 6 (Szélpál –), Gyimesi 7, Pénzváltó 7, Daróczi 6,5, Takács 7 (Aguilar 6), Podonyi 7, Kovács 0 (Bella 6), Farkas 7,5 (Vellai –), Sebők 7 (Tábi 6), Hatvani 8. Edző: Takács Zoltán.
Kistelek: Szatmári 6 – Szakál 6–2=4, Lajos 6, Sólya 6, Bosánszki 6, Piacsek 6, Fodor 6, Bárkányi 6, Keller 6, Kispál 6, Keresztes 6. Edző: Czeigersmidt Roland.
Gólszerzők: Hatvani (3), Farkas (2), Daróczi, Takács, Sebők, Podonyi, Gyimesi, Vellai, Pénzváltó.
Kiállítva: Szakál.
Takács Zoltán: – Igazi örömfutballal búcsúztunk a közönségünktől, a pályafutását remélhetőleg nem véglegesen befejező Gyimesi Lászlótól és a tanulmányait külföldön folytató Aguilartól.
Czeigersmidt Roland: – Pár ember becsülettel megtett mindent azért, hogy ezt a szezont végig bírjuk játszani. A többi játékosról nem kívánok nyilatkozni.
Ifjúságiak: az Algyő–Kistelek mérkőzés elmaradt, a vendégek nem álltak ki (3–0)
Makó-SZVSE 0-0
Makó, 150 néző. Vezette: Vereska Mátyás – gyengén (Bánáthy, Orosz).
Makó: Frank 8 – Varga 7, Sarnyai 7, Kovács 6 (Varga 6), Czebe 6, Bress 6 (Juhász 6), Kalász 6, Mátó 6 (Tóth T. 6), Tóth A. 7, Pataki 7 (Köteles –), Horváth 6 (Győri 6). Edző: Frank Csaba.
SZVSE: Reinhardt 9 – Tanács 8, Faragó 8, Németh 7, Nagypál 8, Nagy 8 (Kozma –), Mácsai 7, Varga 6 (Szél –), Kordás 6 (Vizi 7), Bacher 6 (Rózsa 6), Lévai 7 (Boruzs –). Edző: Pécsek Tibor.
Frank Csaba: – Nagy részben teljesítettem, amit vállaltam. Köszönöm a játékosoknak, a közvetlen mellettem dolgozóknak, boldognak és boldogtalannak az egész éves munkát. Kellemes nyarat mindenkinek!
Pécsek Tibor: – Mindkét oldalon maradtak ki nagy helyzetek, igazi döntetlenszagú meccsen hoztunk el egy pontot Makóról. Ennek örülünk, mert így tudtunk holtversenyben lenni a Mindszenttel.
Ifjúságiak: Makó–SZVSE 4–0, gólszerzők: Maglóczki (2), Farkas, Bacsa.
Csongrád-Turbó-Mórahalom 1-4 (0-3)
Csongrád, 350 néző. Vezette: Kócsó Tibor Zsolt – jól (Dobai, ifj. Csányi).
Csongrád-Turbó: Bíró 4 – Szeles 4, Török 4 (Koncz), Szentirmai 4, Fodor 4 (Ormándi), Szabó 4 (Koncz), Somodi 4 (Bálint), Budai 5, Huszka 5, Mészáros 4 (Sarusi 4), Bánfi 5. Edző: Szűcs Róbert.
Mórahalom: Halász 0 (Czirják 7) – Gonda 6, Szűcs 6, Kothencz 7, Márki 6, Vojnics-Zelics 6,5 (Zámbori –), Zsoldos 6,5 (Udvari –), Magyar 6,5 (Tóth L. 6,5), Szalma 6,5, K. Tóth 6,5, Szőke 9. Edző: Magyar György.
Gólszerzők: Szentirmai, ill. Szőke (3), Kothencz.
Szűcs Róbert: – Köszönjük a szurkolóink egész éves támogatását! A szezon utolsó hazai mérkőzése nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, ezért elnézést kérünk.
Magyar György: – Győzelmünket Karesznek és távozó gyúrónknak,
Rózsa Katának ajánljuk.
Ifjúságiak: Csongrád-Turbó–Mórahalom 3–2, gólszerzők: Győri, Lantos, Horváth, ill. Babarczi, Vidács.
Rosmarin Zrt. Mártély-Mindszent 2-3 (1-1)
Mártély, 150 néző. Vezette: Kovács Attila – kiválóan (Halász, Mészáros).
Rosmarin Zrt. Mártély: Bódai 7 – Dencsi 6, Sibán 6, Kovács 6, Brizik-Bodrogi 6, Rozsos 6, Papp 6, Rácz 6, Máté 7, Dudás 6, Baranyi 6 (Tóth 6). Megbízott edző: Baranyi Béla.
Mindszent: Szabó Á. 6 – Köblös 6, Kispál 5 (Martók 6), Szecskó 6, Galambosi 6, Szobácsi 6, Antal 6, Pálinkó 7, Mihály 6, Terbán 6, Szabó M. 5 (Tóth –). Edző: Korom Ernő.
Gólszerzők: Dudás, Tóth, ill. Antal, Mihály, Szobácsi.
Baranyi Béla: – Sajnálom a szurkolóinkat, ezt a mérkőzést gólokkal kellett volna megnyernünk. Köszönjük a kitartást mindenkinek, aki segített nekünk a szezon során!
Korom Ernő: – A számunkra nem sok örömet hozó tavaszi szezon lezárásaként az utolsó fordulóban megszerzett három ponttal talán egy kicsit jobb szájízzel mehetünk a nyári pihenőre.
Ifjúságiak: Rosmarin Zrt. Mártély–Mindszent 3–0, gólszerzők: Juhász (3).
Szentesi Kinizsi-UTC 1-4 (0-2)
Szentes, 150 néző. Vezette: Gera Ferenc – közepesen (Juhász, Kószó).
Szentesi Kinizsi: Gömöri 5,5 – Lajos 5,5, Koncz 5, Kánvási 4,5 (Gránicz 5), Légrádi 4,5, Bordács 5, Széll 5, Kis 4,5, Tirpák 5 (Tóth 5), Molnár 6, Orovecz 4,5 (Gulyás –). Edző: Bozóki Zoltán.
UTC: Szabó 7 – Mészáros 7, Bálint 7, Kovács 7 (Farkas –), Zsibrita 7 (Rácz 7), Laczkó 7 (Szántó 7), Bánóczki 7, Balogh 7, Mészáros 7, Mihalkó 7, Brinszky 7. Játékos-edző: Brinszky Adrán.
Gólszerzők: Molnár, ill. Brinszky (2), Kovács (2).
Bozóki Zoltán: – Védekezésben óriási hibákat vétettünk, elöl pedig néhány nagy lehetőséget elszalasztottunk.
Brinszky Adrián: – A mennyei megyei labdarúgásunk minden lelkes és kitartó résztvevőjének kellemes pihenést és feltöltődést kívánok!
Ifjúságiak: Szentesi Kinizsi–UTC 2–1, gólszerzők: Kovács, Varga, ill. Pásztor.