Küzdelmes mérkőzésen, a padlóról felállva, már megnyertnek hitt meccset veszített el a csapat, az ifik viszont hozták a hazai pályás három pontot
A vasárnap délutáni mérkőzésen a meccs elejétől fegyelmezetten játszott a csapat, ám figyelmetlenségi hibákból adódóan az első félidőben két gólós hátrányba kerültek a hazaiak. Korom Tibor az öltözőben feltüzelte a csapatát és ennek meg is lett az eredménye, a második félidő első percében már meg is szerezték a szépítő gólt. Kis idő elteltével az egyenlítést is kiharcolták egy jogos tizenegyes révén. Eztán jött a feketeleves, ugyanis a második félidőben az alárendelt szerepet játszó Tápé egy kavarodás után ismét megszerezte a vezetést.
A meccs után így nyilatkozott Korom Tibor edző portálunknak:
„Küzdelmes mérkőzésen, a padlóról felállva, már megnyertnek hitt mérkőzést veszítettünk el. Addig, míg könnyű gólokat ajándékozunk az ellenfélnek és a gólhelyzeteket rossz százalékban használjuk ki, mást nem tehetünk, csak gratulálni az ellenfélnek . Még többet és keményebben kell edzenünk, hogy győzelmeink legyenek.”
Kisteleki TE : Tápé SK 2:3
Gólszerzők: Bárkányi Bence, Lévai Mihály
Ifjúságiak
Kisteleki TE : Baks BSE 5:3
Gólszerzők: Sólya Gergő, Sisák Dániel, Fődi Krisztián, Kelemen Viktor, Csanki László