Fontos alsóházi rangadót nyertek Lévai Mihályék, az újonc Szőregnek továbbra is várnia kell első pontjaira a megye élvonalában.
Szőregi RSE – Kisteleki TE 1-2 (0-1). Szőreg, 200 néző, vezette: Kovács Attila (Dobó Zoltán, Bánáthy János).
Szőreg: Szendrei – Ali, Kószó, Környei, Bartos (Barna 46′), Varga K. (Szőke 82′), Váczi, Gyenes, Csikós, Szarvas (Jáksó 46′), Bujáki (Fehér 32′). Vezetőedző: Tóth Tamás.
Kistelek: Keresztes – Ungi Ma. (Nedeczki 70′), Ungi Má., Tóth Á., Fodor (Tóth Ta. 62′), Sólya (Tóth Ta. I. 75′), Szabó L., Bosánszki M., Lévai, Bárkányi Be., Lajos (Tóth K. 46′). Vezetőedző: Korom Tibor.
Gólszerző: Fehér E. (80′), illetve Lajos T. (13′), Lévai M. (60′)
Tóth Tamás: “Az első félidőben mintha fent sem lettünk volna a pályán, értékelhetetlen volt. Utána összeszedtük magunkat, ám a nyolc helyzetből csak egyszer találtunk be. Az ellenfél a két helyzetét kihasználta.”
Korom Tibor: “Küzdelmes mérkőzésen már az első félidő első felében eldönthettük volna a meccset, végül magunknak tettük nehézzé a végét.”
A galéria további képeinek megtekintése itt.