A labdarúgó megyei I. osztály hétvégi fordulójában három vendégsiker született: a Szentesi Kinizsi, az Ásotthalom és a Tiszasziget nyert ,,látogatóként", utóbbi egy nyolcast gurított a Szőregnek.
A listavezető Algyő otthon nem bírt a Mórahalommal, így az FK 1899 Szegedet verő Makó pontszámban utolérte az olajtelepülés együttesét. Igaz, a hétvégén nem lépett pályára az eddig százszázalékos Szeged 2011 II. Még három meccsről nem szóltunk: otthon diadalmaskodott a Sándorfalva, az UTC és a Mindszent, utóbbi Kisteleknek lőtt 6 találatából Antal Sándor hármat vállalt.
Ezek közül a forduló kiemelt találkozója a SZVSE– Ásotthalom összecsapás volt, amelyen Pécsek Tibor együttese szeretett volna javítani, hiszen a remek kezdés után kikapott a listavezető Szeged 2011 II.-től. Most is simán vesztettek a vasutasok, Mészáros és Baji góljára nem tudtak válaszolni. Győzelmével az Ásotthalom megőrizte negyedik pozícióját.
SZVSE–Ásotthalom 0–2 (0–1)
Szeged, SZVSE-pálya, 80 néző. Vezette: Dobó Zoltán – gyengén (Csamangó, Gera).
SZVSE: Seres 5 – Szántó 4 (Cene 4), Faragó 4, Mácsai 4, Nagypál 4, Kozma 4 (Kertész –), Nagy 4, Tanács 4, Bodó 4 (Máriás –), Baka 5, Rózsa 4 (Varga –).
Edző: Pécsek Tibor.
Ásotthalom: Vasas 0 – Németh 6, Vastag 7, Szabadi 6, Somlyai 6, Grósz 6, Mészáros 7 (Gajdacsi –), Balogh 5 (Kothencz –), Pálfi 6 (Hatvani –), Mihalkó 6, Baji 7.
Edző: Kószó László.
Gólszerzők: Mészáros, Baji.
Pécsek Tibor: – A múlt heti vereség után hazai pályán szerettünk volna javítani a mérlegünkön. Sajnos nem sikerült, ez a következő fordulóra tolódott.
Kószó László: – Mindenütt jó, de a legjobb messze.
Sándorfalva-Csongrád-Turbó 2-1 (0-0)
Sándorfalva, 150 néző. Vezette: Vörös Gábor – közepesen (Kiss, Béleczki).
Sándorfalva: Ábrahám 6 – Szil 5 (Széll 6), Kanász-Nagy L. 7, Kalapács 8, Kovács 6, Farkas 6, Kántor 6, Vékes 6 (Visnyei –), Antal 6, Tóth L. 6 (Törköly –), Márki 6.
Edző: Antal Róbert.
Csongrád-Turbó: Bíró 6 – Szentirmai 6, Bánfi 6, Koncz 6, Bodor 6, Mészáros 5, Huszka 5, Fodor 5 (Borda –), Kovács 5 (Szabó 6), Rácz 5 (Maszlag 6), Nagy 5. Edző: Szűcs Róbert.
Gólszerzők: Vékes, Kalapács, ill. Bodor.
Antal Róbert: – Munkás mérkőzésen vagyunk túl, most a legfontosabb a három pont megszerzése volt.
Szűcs Róbert: – Sajnos látszott a játékunkon, hogy két hete nem léptünk pályára. Ettől függetlenül az egy pontra rászolgáltunk volna, ám Kalapács bődületes szabadrúgása megpecsételte a sorsunkat.
Ifjúságiak: Sándorfalva–Csongrád 5–4, gólszerzők: Varga D. (2), Krajnyák (2), Varga, ill. Tóth (3), Mácsai.
Algyő-Mórahalom 2-2 (0-1)
Algyő, 200 néző. Vezette: Szöllősi Ferenc – közepesen (Nagy, Virág).
Algyő: Szűcs M. 4 – Szűcs K., 6 Szélpál 6, Pénzváltó 5,5, Daróczi 4 (Takács R. 6), Sebők 5 (Bella –), Németh 4 (Vellai 5), Podonyi 5, Gonda 4 (Csányi 5), Busa 5, Hatvani 5. Edző: Takács Zoltán.
Mórahalom: Halász 7 (Ótott-Kovács –) – Takács A. 7, Szücs S. 7, Cseh 7, Pócs 7, Bokányi R. 6 (Varga 6,5), Mészáros 6,5 (Zámbori 6,5), Zsoldos 6,5, K. Tóth 6 (Crkvenjakov 6,5), Szalma 6,5 (Bokányi B.), Magyar 6,5. Játékos-edző: Magyar György.
Gólszerzők: Takács R., Pénzváltó, ill. Cseh, Crkvenjakov.
Takács Zoltán: – Csak az utolsó fél órában játszottunk úgy, ahogy kellene. Csapatom a végjátékért dicséretet érdemel.
Magyar György: – Nagyot küzdöttünk, de az Algyő megérdemelte a pontot. Köszönjük Takács Andrásnak a mórahalmi éveket!
Ifjúságiak: Algyő–Mórahalom 1–3, gólszerzők: Szekeres, ill. Sávai, Kozenkay, Babarczi.
Szőreg-Tiszasziget 0-8 (0-4)
Szőreg, 180 néző. Vezette: Csamangó Tamás – közepesen (Borbás, Dobó).
Szőreg: Bali 0 – Ali 4, Barna 3, Bányai 3, Fehér 4, Csikós 4, Gyenes 2 (Jáksó 5), Váczi 4, Varga 5, Bartos 3, Környei 5. Edző: Tóth Tamás.
Tiszasziget: Kispéter 7 – Sipos 6,5, Bálint 7, Barta 6,5, Dékány 7, Kelemen Sz. 8, Réczi 7 (Frank 6), Rutai 6,5, Kasza 7,5, Drágity 7,5 (Gallai 6,5), Laták 6,5 (Fődi 6).
Edző: Bernát Péter.
Gólszerzők: Kasza (2), Drágity (2), Rutai, Bálint, Laták, Gallai.
Tóth Tamás: – Értékelhetetlen volt a most mutatott produkciónk, csak szégyellni tudom magam.
Bernát Péter: – Örülök, hogy a héten sikerült felrázni a csapatot. Gólgazdag mérkőzésen megérdemelt győzelmet arattunk.
Ifjúságiak: Szőreg–Tiszasziget 2–6, gólszerzők: Hegedűs (2), ill. Pranjko (3), Molnár (2), Papdi.
Makó-FK 1899 Szeged 3-1 (1-1)
Makó, 200 néző. Vezette: Benyovszki Zoltán – közepesen (Mezei, Kovács).
Makó: Szalkai 6 – Rakonczai 6, Czebe 5, Varga 6, Matuz 5 (Varga 6), Kovács 7, Vajna 4 (Solymosi 6), Mátó 6, Pataki 6 (Juhász D. –), Sarnyai 5 (Juhász J. 6), Vass 6 (Gilinger –). Edző: Méhes Tibor.
FK 1899 Szeged: Brunczvik 5 – Tóth 6, Turján 6, Prontvai 5, Szalai 6, Szőcs 5 (Zsilák –), Gyurkovics 6, Csuka 6, Dóra 5, Makai 5, Barta 5 (Király –). Edző: Tóth János.
Gólszerzők: Vass, Juhász J., Solymosi, ill. Gyurkovics.
Méhes Tibor: – A sérülések ellenére is győzelmet arattunk, ami így különösen értékes. Gratulálok a csapatomnak!
Tóth János: – Ismét egy szoros mérkőzést veszítettünk el, reméljük, nem lesz ez mindig így ősszel.
Ifjúságiak: Makó–FK 1899 Szeged 5–2, gólszerzők: Farkas D. (3), Bán, Pipic, ill. Diviki (2).
UTC-Újszentiván 4-1 (2-0)
Szeged, Kertész utca, 100 néző. Vezette: Szalai Szabolcs István – jól (Kovács, Varga).
UTC: Czirják 7 – Laczkó 7, Manabe 7 (Szántó 7), Gulyás 7, Brinszky 7, Rácz 7, Farkas 7, Valach 7, Balogh 7, Bánóczki 7, Zsibrita 7 (Péczely –). Játékos-edző: Brinszky Adrián.
Újszentiván: Weszelovszky 4 – Papp 4, Túri 4, Hegyesi 4, Baktai 4, Illés 4 (Keresztes –), Temesvári 4 (Pióker T. 4), Pióker T. J. 4, Kálmán 4, Hufnágel 4, Gyarmati 4. Edző: Papp Endre.
Gólszerzők: Farkas (2), Gyarmati (öngól), Zsibrita, ill. Baktai.
Brinszky Adrián: – Hétről hétre jócskán nívón alul teljesítettünk, most legalább volt vér a...
Papp Endre: – Gratulálok az ellenfelünknek, megérdemelte a győzelmet!
Ifjúságiak: UTC–Újszentiván 3–5, gólszerzők: Szerdahelyi (2), Varga, ill. Táncos (2), Pósa, Farkas, Ördög (öngól).
Mindszent-Kistelek 6-1 (2-0)
Mindszent, 100 néző. Vezette: Vereska Mátyás – jól (Soós, Kószó).
Mindszent: Poszler 6 – Szakál 5 (Tóth –), Szabó 6, Antal 8, Galambosi 6, Brizik-Bodrogi 5 (Rideg 5), Szecskó 6, Szobácsi 6, Pálinkó 7, Csatlós 6 (Keller 6), Mihály 7. Játékos-edző: Tóth Csaba.
Kistelek: Szatmári 3 – Ungi Má. 3 (Fodor –), Tóth Á. 3, Bosánszki 3, Polyák 3, Tóth K. 3 (Sólya 3), Szabó 3, Lévai 3, Bárkányi 3, Lajos 3 (Fekete 3), Rostás 3 (Nedeczki 3). Edző: Korom Tibor.
Gólszerzők: Antal (3), Mihály (2), Csatlós, ill. Rostás.
Tóth Csaba: – A győzelem jót tesz az önbizalmunknak. A három pontot két születésnapos csatárunknak ajánljuk.
Korom Tibor: – A heti kemény munka meghozta az eredményét.
Ifjúságiak: Mindszent–Kistelek 6–0, gólszerzők: Hős (3), Korom, Mihály, Magyar.
Tápé-Szentesi Kinizsi 1-3 (1-1)
Tápé, 100 néző. Vezette: Barta Norbert István – jól (Bán, Kiss).
Tápé: Szökő 6 – Simon 6, Lőrinc 6, Bilics 6, Kertész 5 (Csamangó 6), Újházi 5 (Dávid 6), Buza 6, Csanádi 5
(Altorjay –), Csordás 5 (Teimel 5), Péter 6, Szentes-Bíró 6. Edző: Puskás Tibor.
Szentesi Kinizsi: Gömöri 6 – Lőrincz 6, Vincze 6, Légrádi 6, Szeles 5, Szűcs 6, Kerepeczki 6 (Juhász –), Páger 6 (Koncz 6), Lekrinszki 6 (Tóth –), Kovács 6 (Molnár 5), Bordács 6 (Orovecz 7). Edző: Koncz Zsolt.
Gólszerzők: Buza, ill. Szűcs, Orovecz (2).
Puskás Tibor: – Gratulálok a vendégeknek a megérdemelt sikerükhöz!
Koncz Zsolt: – Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez!
Ifjúságiak: Baks–Szentesi Kinizsi 1–8, gólszerzők: Vincze N., ill. Lázár D. (3), Varga B. (2), Bartucz P., Paczali, S., Sáfár B.
A bajnokság állása
1. Algyő 6 5 1 0 24 – 7 16
2. Makó 6 5 1 0 21 – 5 16
3. Szeged 2011 II. 5 5 0 0 28 – 0 15
4. Ásotthalom 6 4 1 1 21 – 9 13
5. Sándorfalva 6 3 1 2 7 – 9 10
6. SZVSE 5 3 0 2 13 – 6 9
7. Csongrád–T. 5 3 0 2 8 – 9 9
8. Tiszasziget 6 2 1 3 18 – 13 7
9. Mórahalom 5 2 1 2 9 – 5 7
10. Szentesi K. 6 2 0 4 9 – 12 6
11. Kistelek 6 2 0 4 9 – 16 6
12. UTC 6 2 0 4 7 – 18 6
13. Mindszent 5 2 0 3 10 – 23 6
14. Tápé 6 1 2 3 9 – 17 5
15. FK 1899 Szeged 5 1 1 3 5 – 10 4
16. Szőreg 6 1 0 5 7 – 27 3
17. Újszentiván 6 0 1 5 6 – 25 1
Ifjúságiak
1. Szentesi K. 6 6 0 0 38 – 5 18
2. Makó 6 5 0 1 33 – 6 15
3. Mórahalom 5 4 0 1 24 – 12 12
4. Újszentiván 5 3 0 2 30 – 13 9
5. Mindszent 4 3 0 1 19 – 9 9
6. FK 1899 Szeged 5 3 0 2 16 – 12 9
7. Tiszasziget 4 2 1 1 12 – 14 7
8. UTC 5 2 1 2 14 – 17 7
9. Ásotthalom 5 2 1 2 13 – 16 7
10. Algyő 6 2 0 4 17 – 13 6
11. Szeged 2011 II. 3 2 0 1 10 – 6 6
12. Kistelek 6 2 0 4 10 – 30 6
13. Sándorfalva 5 1 0 4 11 – 40 3
14. Baks 5 0 1 4 9 – 24 1
15. Csongrád–T. 4 0 0 4 9 – 27 0
16. Szőreg 4 0 0 4 6 – 27 0