A Csongrád megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában a Sándorfalva a Mórahalmot fogadta. A találkozó igazán fordulatos volt, hiszen a hazai vezetés után a vendégek fordítottak, majd megint iksz lett. A hazai csapat az egy pontot is megszerezhette volna, ám a 89. percben 11-eshez jutott, amit a mórahalmi kapus, Halász Krisztián kivédett.
Sándorfalva–Mórahalom 2–3 (1–1)
Sándorfalva, 300 néző. Vezette: Barta Norbert – közepesen (Minda, Kiss R.).
Sándorfalva: Ábrahám 5 – Visnyei 7, Dargó 6, Márki 6, Lovas 6-2=4, Vékes 7,5, Kanász-Nagy L. 6,5 (Antal Ri. –), Szil 7, Széll K. 6, Kovács M. 6 (Törköly –), Tóth Lu. 6,5 (Kertész –). Edző: Antal Róbert.
Mórahalom: Halász 7 – Bokányi R. 7,5, Szücs S. 6, Barát 6,5 (Mészáros T. 6), Pócs T. 7, Zsoldos 6,5, Vojnics-Zelics 6,5, Szalma 7,5, K. Tóth 7 (Pócs D. –), Varga K. 6 (Crkvenjakov 6), Magyar 8. Játékos-edző: Magyar György.
Gólszerzők: Lovas, Széll K., ill. Magyar (2), Szalma.
Kiállítva: Lovas.
Antal Róbert: – Húsvét vasárnapján többször is feltámadtunk, de a végén legyőzöttekké váltunk.
Magyar György: – Gyenge első félidő után a másodikban elfogadhatót nyújtottunk, de hiába dönthettük volna el a mérkőzést, a végén mégis izgulni kellett a győzelemért.
Ifjúságiak: Sándorfalva–Mórahalom 1–2, gólszerzők: Kiss R., ill. Dobák, Kiss P.
SZVSE-Szeged 2011 II. 0-2 (0-0)
Szeged, Vasutas-stadion, 50 néző. Vezette: Csöngető Endre – kiválóan (Bán I., Juhász M.).
SZVSE: Kurilla 7 – Faragó N. 7, Németh Z. 7, Kozma 6, Varga D. 7, Baka 0 (Szántó 6), Rózsa 6, Tanács R. 7,
Nagypál 7 (Komócsin –), Matyelka 6 (Domokos –), Lévai 7. Edző: Pécsek Tibor.
Szeged 2011 II.: Krnács 8 – Rebők 8, Hegedűs M. 8, Dudás 8, Fodor 8, Pászka 8, Zádori 8, LaJkó 8 (Jernei –), Erdős 8, Hoffmann 8 (Mannheim –), Obot 8 (Szabados –). Edző: Popovics Pável.
Gólszerzők: Obot, Zádori.
Pécsek Tibor: – A csapat mindent megtett, hogy itthon tartsa a pontokat, de legalább egyet belőle. Ám sajnos nem sikerült.
Popovics Pável: – A játékosaim igyekeztek, hogy megvalósítsák, amit megbeszéltünk, és amit kértem tőlük. Volt akarat, de a frissesség hiányzott a kapu előtt.
Algyő-FK 1899 Szeged 4-1 (1-0)
Algyő, 250 néző. Vezette: Holczimmer Tamás – gyengén (Apró, Berger).
Algyő: Révész 6 – Szűcs 5,5, Szélpál 5,5, Sebők 6, Csányi 6, Takács 6 (Daróczi –), Bella 6 (Vellai –), Gonda 6,
Podonyi 6, Busa 6, Hatvani 7 (Hegedűs –). Edző: Takács Zoltán.
FK 1899 Szeged: Győri 4 – Heredea 5, Turján 4, Prontvai 4, Barta 4, Szalai 5 (Dóra T. –), Gyurkovics 6, Imre 5,5,
Szőcs 5,5, Dóra J 4 (Szélpál –), Tóth 4 (Lengyel 4). Edző: Hüvös Gábor.
Gólszerző: Hatvani (2), Sebők, Busa ill. Gyurkovics.
Takács Zoltán: – Ezzel a győzelemmel a héten elhunyt Piri Józsefre emlékeztünk.
Hüvös Gábor: – Jó első félidőt produkáltunk. A második félidőben döntésre vitte az Algyő.
Ifjúságiak: Algyő–FK 1899 Szeged 1–2, gólszerzők: Rekett-Nagy, ill. Répási, Katona.
Szőreg-Újszentiván 3-1 (2-1)
Szőreg, 200 néző. Vezette: Tihanyi Gábor – közepesen (Nagy G., Szeri).
Szőreg: Daróczi 7 – Barna G. 6,5, Bányai 7, Deák B. 7, Fehér E. 7, Ali 7, Bartos 8 (Bosnyák 5,5), Szarvas 7,
Mityók 6,5, Belovai 6,5 (Bodó –), Maslac 6 (Nagy A. –). Játékos-edző: Bodó Attila.
Újszentiván: Szabó G. 2 – Hevesi 2, Tóth G. 2, Kasza R. 3, Keresztes Sz. 2 (Szabó Á. 2), Csizmadia 2 (Hegyesi P. –), Laczkó J. 2, Velez 2 (Borsos 2), Barta 2, Laták 2 (Kaszás 2), Szántó 3. Edző: Berki István.
Gólszerzők: Bartos (2), Belovai, ill. Szántó.
Bodó Attila: – Tartalékosan felállva, a helyzetek sokaságát kihagyva is őrizzük a tavaszi hazai veretlenségünket.
Berki István: – Lelketlenül játszottunk, el kell gondolkodni a folytatáson.
Ifjúságiak: Szőreg–Újszentiván 0–6, gólszerzők: Molnár B., Tápai, Restás, Katona, Bata, Sebők.
Makó-Szentesi Kinizsi 0-1 (0-0)
Makó, 200 néző. Vezette: Dobó Zoltán – jól (Soós, Fodor).
Makó: Szalkai 0 – Tóth 5, Mátó 5, Rakonczai 6, Juhász 5, Hacker 6, Sarnyai 6, Palotás 5, Horváth 5 (Bartucz 4), Vajna 5, Sirokmán 6. Edző: Méhes Tibor.
Szentes Kinizsi: Gömöri 6 – Szabó 6, Kerepeczki 6, Szeles 6 (Németh 6), Bubori 6, Lázár 6, Páger 6, Szűcs 6 (Orovecz –), Koncz 6, Lekrinszki 6, Kovács N. 6 (Polyák –). Edző: Koncz Zsolt.
Gólszerző: Kovács N.
Méhes Tibor: – A futball nagy igazsága, hogy a kihagyott helyzetek mindig megbosszulják magukat. Nem érdemeltünk vereséget.
Koncz Zsolt: – Sok problémánk ellenére nagyon fontos három pontot szereztünk.
Ifjúságiak: Makó–Szentesi Kinizsi 3–1, gólszerzők: Farkas D. (2), Pipic B. ill. Molnár Zs.
Tápé-Tiszasziget 2-3 (0-1)
Tápé, 200 néző. Vezette: Zahorán János – közepesen (Telek, Czirok).
Tápé: Szökő 6–2=4 – Teimel 6, Papdi Sz. 6, Bilics 6, Csamangó T. 6, Lőrinc 6, Péter S. 6, Buza 6 (Dávid 6), Csanádi 6, Nagy B. 0 (Németh T. 6), Újházi 6 (Kelemen B. –). Edző: Tóth János.
Tiszasziget: Weszelovszky 5 – Papp Á. 6, Bálint D. 6, Kasza F. 6, Dekanj 6, Réczi 6, Molnár D. 5 (Bálint T. –), Juhász Á. 5,5, Mucsi 5,5, Drágity 6, Bernát 5 (Papp P. –). Játékos-edző: Bernát Péter.
Gólszerzők: Csanádi, Péter S., ill. Teimel (öngól), Réczi, Drágity.
Kiállítva: Szökő.
Tóth János: – Hetven percen keresztül emberhátrányban harcolva is a győzelem lebegett a szemünk előtt. Gratulálunk a Tiszaszigetnek.
Bernát Péter: – Korrekt játékvezetés mellett játékra alkalmatlan pályán küzdős három pontot szereztünk.
Ifjúságiak: Baks–Tiszasziget 2–0, gólszerző: Vincze N. (2).
Mindszent-Ásotthalom 0-3 (0-0)
Mindszent, 100 néző. Vezette: Tóth Ádám – jól (Szalai, Bánáthy).
Mindszent: Molnár 7 – Galambosi 6, Szabó 7, Kispál 6, Szobácsi 6, Szecskó 7, Antal 7, Tóth 7, Csatlós 6, Mihály 6, Poszler 6. Játékos-edző: Tóth Csaba.
Ásotthalom: Vasas 6 – Vastag 6, Grósz 7, Mészáros 6 (Mihalkó G. –), Balogh Á. 6, Németh 6, Kothencz L. 7 (Kothencz G. –), Szűcs 6 (Király –), Mihalkó M. 7 (Gajdacsi –), Baji 7, Hatvani 6 (Bitó 6). Edző: Kószó László.
Gólszerzők: Mihalkó, Baji, Gajdacsi.
Tóth Csaba: – Hosszú még a bajnokság ahhoz, hogy 11 emberrel játsszuk végig.
Kószó László: – Győztünk a nehéz helyzetben lévő Mindszent ellen, jövő szerdán a kupában viszont újra
találkozunk.
Ifjúságiak: Mindszent–Ásotthalom 4–0, gólszerzők: Hős V. (3), Magyar.
UTC-Kistelek 0-1 (0-0)
Szeged, Kertész utca, 100 néző. Vezette: Szöllősi Ferenc – gyengén (Tihanyi, Samu).
UTC: Nagy G. 5 – Valach 5, Gulyás 5, Brinszky 5, Zsibrita 5, Póker Ti. 5, Bánóczki 5, Pióker Ta. 5, Balogh D. 5, Laczkó Zs. 5, Koncz P. 5 (Farkas A. –). Játékos-edző:Brinszky Adrián.
Kistelek: Szatmári 6 – Tóth T. 5 (Fodor –), Szabó L. 6, Polyák 6, Tóth Á. 6, Bárkányi 6, Tóth K. 5, Bosánszki M. 6, Lévai 5, Bertók 5 (Fekete L. –), Lajos 6.Edző: Korom Tibor.
Gólszerző: Lajos.
Brinszky Adrián: – Alsóházi maszatolás három húsvéti záptojással.
Korom Tibor: – Küzdelmes mérkőzésen felborítottuk a papírformát, és úgy érzem, megérdemelten nyertünk az UTC otthonában.
Ifjúságiak: UTC–Kistelek 0–2, gólszerzők: Csanki, Fődi.
A bajnokság állása
1. Algyő 21 17 4 0 76 – 22 55
2. Mórahalom 20 15 3 2 62 – 19 48
3. Ásotthalom 21 13 4 4 54 – 28 43
4. Szeged 2011 II. 21 12 6 3 71 – 18 42
5. Sándorfalva 21 12 3 6 47 – 31 39
6. Szentesi K. 21 12 3 6 35 – 30 39
7. Makó 21 12 1 8 50 – 28 37
8. Tiszasziget 21 10 4 7 57 – 46 34
9. Csongrád–T. 20 10 2 8 36 – 31 32
10. Tápé 21 6 5 10 33 – 45 23
11. UTC 21 6 3 12 29 – 53 21
12. FK 1899 Szeged 20 5 6 9 24 – 37 21
13. Kistelek 21 6 2 13 35 – 55 20
14. Mindszent 20 5 2 13 39 – 73 17
15. SZVSE 20 4 4 12 34 – 43 16
16. Szőreg 21 2 2 17 22 – 87 8
17. Újszentiván 21 1 2 18 17 – 75 5
Szabadnapos: Csongrád-Turbó.
Ifjúságiak
1. Makó 19 18 0 1 116 – 15 54
2. Szentesi K. 20 18 0 2 109 – 12 54
3. Mórahalom 19 15 0 4 94 – 25 45
4. Algyő 20 12 1 7 76 – 37 37
5. Szeged 2011 II. 17 12 1 4 74 – 38 37
6. FK 1899 Szeged 19 12 1 6 55 – 27 37
7. Mindszent 17 10 0 7 74 – 49 30
8. Csongrád–T. 19 9 0 10 52 – 61 27
9. UTC 17 7 2 8 48 – 44 23
10. Újszentiván 19 7 1 11 55 – 67 22
11. Tiszasziget* 20 7 1 12 35 – 83 21
12. Ásotthalom 20 5 2 13 35 – 68 17
13. Sándorfalva 19 5 0 14 53 – 100 15
14. Kistelek 19 4 2 13 34 – 87 14
15. Baks 19 3 2 14 22 – 75 11
16. Szőreg** 19 0 1 18 22 – 166 -2
*Egy pont levonva. **Három pont levonva. Az SZVSE nem indított ificsapatot.
Repült a mórahalmi kapus, a labda a felső sarokban. Az egyik hazai gól Sándorfalván a kettő közül. Fotó: Schmidt Andrea