Hírlevél

Őszi Kupa Kisteleken

Nyolc település több utánpótlás csapata vett részt az őszi szünetben rendezett focitornán.

Őszi Kupa néven rendezett két napos labdarúgó tornát a kisteleki sportcsarnokban a KITE.

Mint máskor, most is a Bozsik-programban részt vevő csapatokat hívtuk meg a környező településekről, köztük olyanokat is, akik nem a mi körzetünkben vannak, így többek között Csanytelek, Csongrád, Pusztamérges, Zsombó, Baks utánpótlás csapatait– mondta el portálunknak Czeigersmidt Roland, a torna szervezője, a kisteleki U9 és a sándorfalvi U11 edzője.

Ez a torna elsősorban a futball népszerűsítésére szolgál. Persze fontosak az eredmények is, a szabályok betartatása és még sok egyéb szempont, de a legfontosabb a labdarúgás, a játék megszerettetése – fogalmazott.

oszi_kupa_kistelek_2013_101

Az U9-es, U11-es illetve U12-es korosztály részére szervezett focitornán a sportcsarnok nyújtotta kiváló versenyzési lehetőség mellett üdítő és szendvicsek várták a csapatokat, az eredményhirdetéskor pedig a mindenkinek járó csoki és alma mellett a helyezettek érmeket, a győztes csapatok kupát, a gólkirályok pedig egy kis serleget vehettek át.

oszi_kupa_kistelek_2013_107

A tornát és a díjakat a KITE által és a TAO támogatás keretén belül sikerült megfinanszírozni. A TAO az öt látványsportág támogatását szolgálja. A cégek a társasági adójuknak (TAO) 70%-ot utánpótlás-nevelésre fordíthatják, nekünk pedig sikerült olyan cégeket találni, akik partnerek abban, hogy ezt az utánpótlásra fordítsuk – tudtuk meg a focitorna támogatási hátteréről Molnár Róberttől, a KITE és a CSLSZ elnökségi tagjától.

oszi_kupa_kistelek_2013_073

A kisteleki utánpótlás tornasorozat decemberben folytatódik, ugyanis december 27-ére szervezi a következő kupát Czeigersmidt Roland. Mint azt portálunknak elmondta, akkorra távolabbi és nevesebb klubokat hív majd meg, egyrészt azért, hogy velük is játszhassanak az utánpótlás csapatok, másrészt pedig a későbbi visszahívások reményében.

Az idényzáró kupára egyébként december 30-án, az év utolsó előtti napján kerül majd sor. Az évzárón a kisteleki és sándorfalvi utánpótlás csapatok, az edzők és a szülők mérik majd össze tudásukat a kisteleki sportcsarnokban.

A kisteleki Őszi Kupa végeredménye:

U9-es korosztály

1.    Sándorfalva
2.    Kistelek
3.    Csongrád
4.    Csanytelek
5.    Zsombó


U11-es korosztály

1. Sándorfalva
2. Csanytelek
3. Baks
4. Balástya
5. Pusztamérges
6. Kistelek


U12-es korosztály

1.    Sándorfalva
2.    Csanytelek
3.    Kistelek
4.    Balástya

Csongrád Megye
III. oszt

     
1. SÁNDORFALVA SK II 30
2. CSONGRÁD TSE II 27
3. MÓRAHALOM VSE II 25
4. ZÁKÁNYSZÉK KSK 20
5. DÓC KE 18
6. RUZSA KSE 17
7. BALOTA TFC 17
8. ALGYŐ SK II 17
9. KISTELEKI TE 15
10. BORDÁNY SK II 11
11. PUSZTAMÉRGES FMC 9
12. ZSOMBÓ SE II 7
     
     

Házi góllövő lista

1.  Katona Sándor 9
2. Lajos Tamás 3
  Kiss István Ákos 3
 3. Kiszner Antal 2
  Hódi István 2
  Béres István  2
H K Sz Cs P Szo V
week 40 1 2 3 4 5 6
week 41 7 8 9 10 11 12 13
week 42 14 15 16 17 18 19 20
week 43 21 22 23 24 25 26 27
week 44 28 29 30 31

Következő mérkőzés

Nincsenek események