Az idényzáró fordulóban is szépen szerepelt az új mezgarnitúrában játszó kisteleki női csapat.
Szombaton zajlott a III. forduló a Csongrád megyei női keresztpályás bajnokság D csoportjában. A szegedi forduló után Bozó Csaba edző nyilatkozott portálunknak.
Látható, hogy egyre közelednek az erőviszonyok, egyre szorosabb mérkőzéseket vívnak a lányok, akik ezen a napon felavatták az új mezgarnitúrát is. Ez utóbbiért ezúton is szeretném kifejezni köszönetemet a Kisteleki TE vezetőségének, külön kiemelve Molnár Robi barátomat.
A délután folyamán Guba Zoli és kedves felesége látta vendégül a csapatot és a sportkör vezetőségét – ezt szintén köszönöm a magam és a lányok nevében is.
Az idén már nem lesz forduló, de még nem állunk le az edzésekkel. Terveim szerint december 11-ig még dolgozunk a lányokkal, a megérdemelt pihenő után január közepétől pedig megkezdjük a felkészülést a jövő éve szezonra – mondta el portálunknak Bozó Csaba edző.
A forduló eredményei:
Kistelek – Rendőr TE: 2-0
Góllövő: Váradi Ibolya, Bereznai Gizella
DAFC - Kistelek: 2-1
Góllövő: Angermayer Orsolya
Kistelek – Komlósi Baktó: 1-1
Góllövő: Váradi Ibolya
Részletes eredmények a hivatalos jegyzőkönyv elkészülte után.