Kitettek magukért a megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság játékosai.
A megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokságok 12. fordulója igen gólgazdagra sikerült, a négy csoport 22 mérkőzésén 122 találat született. A hétvége 5,5- ös gólátlagához a Fábiánsebestyén II.–Apátfalva és a Kecskési EAC–UTC II. mérkőzés nagyban hozzájárult, előbbin tíz, utóbbin pedig egy tucat gólt láttak a szurkolók.
Az UTC második csapatából Fejsze Endre négyszer volt eredményes, de ezzel csak a hétvége harmadik legjobbja, ugyanis az újszentiváni Völgyi Roland és a baksi Szőke Csaba ötször vette be az ellenfelek, azaz a Szentmihály és a Székkutas II. kapuját.
Egy mérkőzés elmaradt, a Makó III.–Ferencszállás-Deszk II. találkozóra nem álltak ki a vendégek, így a hazaiak várhatóan 3–0-s gólkülönbséggel megkapják a találkozó három pontját.
Homokháti csoport
Zákányszék–Balotaszállás 1–0 (1–0)
Zákányszék, vezette: Csuka Ferenc
(Csöngető, Zab).
Zákányszék: Tipity – Seress, Tanács, Paksi, Jójárt, Szűcs, Makra, Szabó (Kéri), Farkas, Mityók, Fátyol. Edző: Szabó Zsolt.
Balotaszállás: Hudák – Rasztik, Nádasi, Nyilas, Berta, Balázs-Piri, Teremi, Mozgai, Borbély (Szűcs), Csernák, Petrezselyem (Erdélyi). Edző: Szabó Attila.
Gólszerző: Farkas (29.).
Kiállítva: Mozgai (25.).
További eredmények: Bordány II.–Ruzsa 2–1 (1–1), gólszerzők: Molnár (45., 62.), ill. Varga (9.). Röszke–Szatymaz 7–0 (3–0), gólszerzők: Papp K. (3.), Hoffmann (13., 16., 54.), Szeles (59.), Csehó (65.), Papdi (78.). Csongrád III.–Mórahalom II. 0–0. Pusztamérges–Forráskút 1–2 (1–0), gólszerzők: Kossipos (33.), ill. Kormányos (53.), Simo (83.). Öttömös–Domaszék 5–0 (3–0),gólszerzők: Papp (5., 6.), Gyöngyösi (8.), Horváth (53.), Barbócz (72.).
Szabadnapos: Sándorfalva.
A Homokháti csoport állása
1. Sándorfalva II. 11 8 3 0 41 – 16 27
2. Zákányszék 11 7 1 3 23 – 10 22
3. Mórahalom II. 10 6 3 1 28 – 19 21
4. Balotaszállás 11 6 2 3 28 – 20 20
5. Pusztamérges 10 5 1 4 18 – 12 16
6. Forráskút 11 5 1 5 28 – 29 16
7. Ruzsa 11 4 2 5 25 – 20 14
8. Csongrád III. 11 4 2 5 22 – 20 14
9. Röszke 10 3 3 4 19 – 15 12
10. Bordány II. 9 3 1 5 17 – 20 10
11. Öttömös 10 3 1 6 15 – 23 10
12. Szatymaz 11 3 0 8 17 – 36 9
13. Domaszék 10 1 0 9 11 – 52 3
Szegedi csoport
Újszentiván–Szentmihály 6–2 (4–1)
Újszentiván, vezette: Bereczki Bence (Király, Vincze).
Újszentiván: Kovács (Hilák) – Széll, Ladó, Horesnyi, Godó (Rózsa), Tóth, Kasza, Völgyi (Schreier), Bartos, Szalma (Constantinov), Tari (Kozma). Edző: Kiss Máté.
Szentmihály: Halász (Jani) – Somogyi (Nagy), Sándor, Mangó (Rovó), Burzon, Szalma, Hágelmann (Becsei), Baján, Nagypál (Rumpf), Ács, Kaszab. Edző: Himer István.
Gólszerzők: Völgyi (29., 34., 45., 69., 78.), Kozma (38.), ill. Nagypál (10.), Baján (82.).
További eredmények: Kiskundorozsma II.–FK Szeged II. 2–3 (1–1), gsz.: Lesznek (22.), Kormányos (66.), ill. Holecska (19., 60., 82.). KEAC–UTC II. 0–12 (0–5), gsz.: Kozma (3., 63., 65.), Fejsze (10., 16., 22., 29.), Joó (46.), Gál (49.), Sándor (70.), Kőrösi (75. – öngól), Erhardt (86.). Zsombó II.–Alsóváros 3–3 (1–0), gsz.: Frank (17.), Molnár (74., 84.), ill. Hüvös (55., 65., 67.). Algyő II.–Baktó 2–2 (1–1), gsz.: Salamon (3.), Fejes (60.), ill. Major (42.), Paszternák (55.). SZVSE II.–Rock Klub 2–1 (1–0), gsz.: Kiss (32.), Terjéki (90.), ill. Süveges (88.).
Szabadnapos: Pázsit.
A Szegedi csoport állása
1. UTC II. 11 8 2 1 47 – 19 26
2. Szentmihály 11 8 2 1 44 – 19 26
3. Pázsit 11 8 1 2 35 – 12 25
4. Újszentiván 11 7 0 4 46 – 14 21
5. Algyő II. 11 6 2 3 38 – 13 20
6. FK Szeged II. 11 6 1 4 41 – 20 19
7. Baktó-Petőfit. 11 6 1 4 48 – 34 19
8. SZVSE II. 11 5 1 5 22 – 22 16
9. Zsombó II. 11 4 1 6 40 – 41 13
10. Kiskundor. II. 11 3 2 6 19 – 33 11
11. IKV-Alsóváros 10 1 1 8 13 – 53 4
12. Rock Klub 11 1 0 10 13 – 51 3
13. Kecskési EAC 11 1 0 10 17 – 92 3
Termál csoport
Csongrád II.–Fábiánsebestyén 3–3 (1–1)
Csongrád, vezette: Fekete Csanád (Forgó, Semetka).
Csongrád II.: Boda – Siha, Magyar, Mucsi, Póth, Meló, Deli, Muskó (Lakner), Hegedűs (Surányi), Ormándi, Palásti (Kiss).
Fábiánsebestyén: Kós – Vincze (Vida-Szűcs), Felföldi, Benedek, Vadász, Bihari, Felföldi, Kasza, Banka (Nagy), Gajda, Görgyi. Edző: Felföldi Lajos.
Gólszerzők: Magyar (23.), Palásti (54.), Lakner (90.), ill. Bihari (9., 87.), Kasza (65.).
Kiállítva: Magyar (26.).
További eredmények: Pusztaszer–Dóc 4–2 (1–0), gólszerzők: Tóth (34.), Kapser (48.), Bánfi (53., 83.), ill. Martonosi (63.), Gulyás (74.). Baks–Székkutas II. 6–1 (2–0), gólszerzők: Szőke (8., 39., 70., 81., 89.), Bánfi (68.), ill. Horváth (53.). Derekegyház–Kistelek II. 1–5 (0–3), gólszerzők: Csatordai (75.), ill. Katona (5., 60.), Révész (32.), Fekete (43.), Kiss (85.). Szegvár–Csanytelek 7–0 (0–0), gólszerzők: Szabó (1.), Ember (7.), Vass (10.), Piti (29., 63.), Szűcs (48.), Bereczki (80.).
Szabadnapos: HFC II., Balástya.
A Termál csoport állása
1. Baks 10 8 2 0 46 – 17 26
2. Kistelek II. 10 8 2 0 30 – 10 26
3. Balástya 11 7 1 3 38 – 21 22
4. Székkutas II. 11 6 2 3 26 – 24 20
5. Csongrád II. 10 6 1 3 28 – 21 19
6. HFC II. 11 5 3 3 36 – 23 18
7. Fábiánsebestyén 10 5 3 2 26 – 16 18
8. Csanytelek II. 10 3 0 7 18 – 33 9
9. Pusztaszer 11 2 1 8 20 – 36 7
10. Szegvár 10 2 0 8 21 – 40 6
11. Dóc 10 1 1 8 14 – 34 4
12. Derekegyház 10 1 0 9 15 – 43 3
Az Ópusztaszer visszalépett.
Tisza–Maros csoport
Fábiánsebestyén II.–Apátfalva 3–7 (3–6)
Fábiánsebestyén, vezette: Szántó Armand László (Szilágyi, Bálint).
Fábiánsebestyén II.: Felföldi R. – Goda, Simon (Vida-Szűcs), Felföldi L., Benedek, Bacsa, Skorka, Andula, Terhes, Nagy, Balla. Edző: Felföldi Lajos.
Apátfalva: Horváth – Tóth L. (Lúczó), Ocskó, Tóth Á., Predut, Ács, Preduti, Kóródi, Rakity, Antal, Károlyi (Barát). Edző: Majó Ádám.
Gólszerzők: Balla (24.), Terhes (31.), Nagy (42.), ill. Preduti (13., 39.), Rakity (3., 25.), Ács (35.), Kóródi (53.), Szabó (30.).
További eredmények: Kübekháza–Ambrózfalva-Csanádpalota II. 4–3 (3–0), gsz.: Garán (8. – öngól), Spak (37.), Gyuricza (43.), Galovicz (48.), ill. Bóna (52.), Sirovicza (76.), Zsigovics (77.). Maroslele–Móravárosi Kinizsi 0–5 (0–2), gsz.: Laczi (17., 25.), Turi (54.), Jenei (56.), Lukovics (86.). Pitvaros–Maros-menti UFC 4–2 (1–2), gsz.: Nyári (27.), Gróf (50.), Cződör L. (52.), Fülöp (85.), ill. Czebe (12.), Bíró (21.). Szentmihály–Kiszombor 2–3 (1–0), gsz.: Csőke, Berényi, ill. Csizmadia (2), Baranyi. A Makó III.–Ferencszállás-Deszk II. elmaradt (3–0).
Szabadnapos: Földeák.
A Tisza–Maros csoport állása
1. Makó III. 11 9 2 0 33 – 6 29
2. Móraváros 11 9 0 2 52 – 14 27
3. Apátfalva 11 8 3 0 42 – 10 27
4. Kiszombor 11 8 2 1 30 – 14 26
5. Földeák 11 7 1 3 47 – 23 22
6. Fábiánseb. II. 11 5 1 5 26 – 38 16
7. Ambrózf.-Cs. II. 11 4 1 6 35 – 36 13
8. Kübekháza 11 3 2 6 12 – 25 11
9. Pitvaros 10 3 1 6 20 – 33 10
10. Ferencszállás 10 2 2 6 11 – 23 8
11. Maroslele 11 1 3 7 10 – 35 6
12. Maros-menti UFC 11 1 2 8 14 – 49 5
13. Szentmihály II. 12 1 0 11 20 – 46 3