Hírlevél

Megye I.: költözött a pók

A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában az éllovas Hódmezővásárhelyi FC az SZVSE-hez látogatott.

Az első helyezett ennek szellemében kezdeményezett is a mérkőzés elején. A különböző okok miatt rendkívüli módon megfogyatkozott hazaiak (a keretből hiányzott Németh V., Bálint D., Lévai, Pécsek, Fülöp Cs., Papp Á., Ágoston, Báló R., miközben Hegyesi Zs. például szervezőből lett belső védő, a szélső támadó Busa pedig jobb oldali védő) kontrára rendezkedtek be, és volt is veszélyes akciójuk, ám a HFC-nek is akadtak lehetőségei. A 30. percben Konc 17 méteres szabadrúgásból a hálótartó vasat találta el – a pók elköltözött, a HFC vezetett. Tovább támadott a HFC, az SZVSE védekezett – a felállás nem változott, ez ment a szünetig.

A pihenőben Hegyesit sérülés miatt le kellett cserélni, emellett a szegedi csapat futballja a hátrány miatt támadóbbá vált. A változtatás révén a játék kiegyenlítettebb lett, bár a Hódmezővásárhely volt inkább fölényben – ezt a számtalan szögletrúgás is bizonyította. Az SZVSE megpróbálkozott az egyenlítéssel, de ez nem jött össze, így a HFC megőrizte egygólos előnyét.
Az éllovas vásárhelyi alakulat ritka szériát tudhat magáénak: sorrendben hatodszor, összességében pedig nyolcadszor nyert egyetlen találattal, így 1–0-ra vagy 2–1-re.

SZVSE–HFC 0–1 (0–1)
Megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság, 13. forduló. Szeged, SZVSE-stadion, 100 néző. Vezette: Kócsó Tibor Zsolt (Bartucz, Szeri).
SZVSE: Szabó G. – Busa, Báló, Hegyesi Zs. (Mazula), Nagypál, Szántó, Tanács A., Kiss B., Simon I., Jánk (Terjéki L.), Bagi (Strack). Edző: Berki István.
HFC: Nagyistván – Jesenszki, Antal, Kökény, Marton, Keller Z. (Király), Varga R., Konc, Varga M., Hatvani J. (Rácz), Szabó M. (Huszka). Edző: Dezső Ferenc.
Gólszerző: Konc.
Berki István: – Szomorú vagyok, hogy egy remekül eltalált pontrúgás döntött. Példásan helytálltak a fiúk, a felforgatott, megfogyatkozott csapatunkban jól szálltak be a második együttesből. A játék képe alapján egy pontot megérdemeltünk volna.
Dezső Ferenc: – Az eredmény nem tükrözi a két csapat közti különbséget. Mazochisták vagyunk, ezért lett 1–0 az eredmény a lelkesen, szervezetten játszó SZVSE ellen.
Ifjúságiak: SZVSE-Szentmihály–HFC 0–13, gólszerzők: Molnár (4), Kuhár (3), Brizik-Bodrogi (2), Papp Á., Sólya, Kupecz, Német.

FK 1899 Szeged–Algyő 3–1 (1–0)
Szeged, Felső Tisza parti stadion, műfű, 200 néző. Vezette: Rácz Béla (Tóth P., Szabó G.).
FK 1899 Szeged: Brunczvik – Heredea, Turján, Szecska, Degovics, Csuka 6 (Dóra J.,), Forró (Fejes), Imre Z. (Dóra T.,), Péter-Szabó, Gyurkovics (Dedovics,) Varga M. (Németh A.,). Megbízott játékos-edző: Dóra János.
Algyő: Szűcs – Koza, Gyimesi, Gonda, Mohácsi, Laczkó, Takács R., Sebők, Pataki, Orosházi D., Farkas Sz. (Kiss B.,). Edző: Takács Zoltán.
Gólszerzők: Dóra (2), Varga M. ill. Orosházi D.
Dóra János: – Nem volt könnyű mérkőzés. Úgy érzem, a mentálisan erősebb csapat győzött. A sikert mindenképpen születésnapos csapatkapitányunknak, Brunczvik Dánielnek ajánljuk.
Takács Zoltán: – Hoztuk az őszi formánkat: nekünk volt ziccerünk, majd a kontrából gólt kaptunk. Akik a pályán voltak, dicséretet érdemelnek, akik viszont cserbenhagyták őket és a szurkolóinkat, szégyellhetik magukat...
Ifjúságiak: FK 1899 Szeged–Algyő 1–6, gólszerzők: Hegedűs, ill. Bella D. (2), Molnár, Bella Sz., Ibrix, Miklós.

Tisza Volán–Nagymágocs 15–0 (7–0)
Szeged, Felső Tisza-parti stadion, 100 néző. Vezette: Telek András (Nagy, Kalmár).
Tisza Volán SC Szeged: Dongó – Kormányos (Tóth A.), Vida (Hacker,), Szabó A., Grünvald – Dargó – Kulacsik (Buzási), Puskás, Beretka (Kazi), Szalma (Mucsi) – Faragó. Edző: Tóth Ákos.
Nagymágocs SE: Kovács I. – Takács Á., Markovics N., Takács B., Fejes – Markovics I, Szepesi, Rácz (Tóth Cs.,), Harsányi, Vígh (Dovics Á.,) – Kerekes. Edző: Dovics László.
Gólszerzők: Faragó 5, Kulacsik 2, Dargó 2, Grünvald 2, Kormányos, Buzási, Kazi, Puskás.
Kiállítva: Takács B.
Tóth Ákos: – A verőfényes jó idő és a kitűnően előkészített pálya hozzájárult az örömfocinkhoz.
Dovics László: – A gólgyártást a játékvezető kezdte meg, persze nem egy kategória a két csapat. További sok sikert kívánok a Volánnak!

Csongrád-Turbó–Kistelek 4–1 (2-0)
Csongrád, 300 néző. Vezette: Vereska Mátyás (Csöngető Endre, Gálig Ferenc).
Csongrád: Bíró – Török, Nagy (Keller,), Bánfi, Sándor, Bodor, Ormándi (Busa), Budai (Cseh,), Bertók (Lenkei,), Somodi (Bálint), Szabó. Edzők: Dósa Rácz Pál, Schal Sándor.
Kistelek: Szalkai – Farkas, Bosánszki, Gera (Mészáros,), Zámbori (Kispál), Tóth (Rácz ), Lévai, Szél (Zuh), Rostás, Fődi, Lajos (Papp). Edző: Czeigersmidt Roland.
Gólszerzők: Bertók 3, Nagy (11-esből), ill. Papp.
Kiállítva: Mészáros.
Dósa Rácz Pál: – Ezt a győzelmet gyúróknak, Magyar Mártonnak ajánljuk névnapja alkalmából, valamint azon szurkolóinknak, akik mindig kitartanak a csapat mellett.
Czeigersmidt Roland: – Érzésem szerint nem volt ennyi a két csapat között. .
Ifjúságiak: Csongrád–Kistelek 8–2, gólszerzők: Horváth 2, Borda 2, Kiss, Abonyi, Győri, Szőrfi, ill. Szabó, Szatmári.

Ásotthalom–UTC 1–3 (1–2)
Ásotthalom, 150 néző. Vezette: Gera Ferenc (Nagy G., Samu).
Ásotthalom: Ábrahám – Bogdán, Vastag Sz., Kiszner (Baji Sz.), Németh P., Rencsár, Kothencz L., Szlobodnyik, Csáki (Hatvani Z.), Baji R., Bokányi Á. (Szolákovics). Edző: Hevesi Tibor.
UTC: Tombácz – Mészáros Z., Bilics (Tumbas), Szűcs D., Brinszky, Kerepeczki, Bernát (Szentes-Bíró), Végh, Balogh Á., Bitó R. (Gajdacsi), Mészáros T. Megbízott edző: Pálfy Zoltán.
Gólszerzők: Rencsár, ill. Végh, Bogdán (öngól), Vastag (öngól).
Hevesi Tibor: – Az első félidőben méltó ellenfelei voltunk az UTC-nek, a második játékrészben a vendégek domináltak. Hihetetlen, hogy egy les- és két öngóllal kaptunk ki, de így is gratulálok az UTC-nek.
Pálfy Zoltán: – A szünet után rengeteg ziccert hagytunk ki, de a győzelmünkhöz egy kis szerencse is kellett.
Ifjúságiak: Ásotthalom–UTC 3–1, gólszerzők: Hatvani I. (2), Enyedi, ill. Bagó.

Tápé–Mórahalom 2–5 (0–3)
Tápé, néző. Vezette: Bán Imre (Dobai, Kőhalmi).
Tápé: Kispéter – Szűcs K., Szélpál, Cinder, Márki, Vangel (Csordás G.), Bárkányi B., Cseh D. (Hegyesi Á.), Pócs, Dlusztus I. (Fröhlich), K. Tóth. Edző: Paksi Péter.
Mórahalom: Ótott-Kovács – Szücs Sz. (Takács), Udvari, Kothencz, Lázár, Vojnics-Zelics, Magyar Gy., Tóth L. (Szekeres), Gahwagi (Bokányi), Szabó D., Szőke. Játékos-edző: Magyar György.
Gólszerzők: K. Tóth (2, az elsőt tizenegyesből), ill. Szabó (2), Szélpál (öngól), Szőke (11-esből), Kothencz.
Paksi Péter: – Tizenöt percig tartottuk magunkat, majd védelmi hibákból gólokat kaptunk. Ezután egy véleményes 11-essel elhúzott a Mórahalom, és hiába próbáltunk a második félidőben felzárkózni, védelmi megingásokból újabb gólokat kaptunk.
Magyar György: – Szervezett és motivált Tápé ellen játszhattunk, ennek ellenére uraltuk a mérkőzést az elejétől fogva. Az első félidőben eldőlt a meccs, sok sikert kívánok a Tápénak!

Makó–Szentesi Kinizsi 7–0 (2–0)
Makó, 200 néző. Vezette: Soós István (Hideg, Barna Z.).
Makó: Czirbus – Horváth K., Sarnyai (Győri), Horváth G. (Veszelinov), Szilvási, Pataki V. (Bress), Jovetics, Bakos T., M. Guberinics (Horváth M.), Tóth T. (Bány), Béres. Edző: Bódi Attila.
Szentes: Szél B. – Szeles, Lajos, Vincze, Kis K., Polyák Cs., Páger, Kánvási (Polyák A.), Tóth L., Orovecz (Pengő), Kovács N.. Edző: Bozóki Zoltán.
Gólszerzők: Béres R. (4), A. Jovetics (11-esből), D. Veselinov, Bány T.
Kiállítva: Szél B.
Bódi Attila: – Örüljünk a győzelemnek, a három pontnak és a hét szerzett gólnak, de a futballhoz való alázatunkról és a taktikai fegyelmünkről megvan a véleményem, és ezt a játékosaimnak mondom majd el.
Bozóki Zoltán: – Megérdemelt a makói győzelem, a kiállítás után, a 30. percben eldőlt a mérkőzés. A mezőnyjátékosból szükségkapussá lett Polyák Csaba jól teljesített.

Sándorfalva–Csanádpalota 0–0
Sándorfalva, 250 néző. Vezette: Kovács Attila (Borbás, Kószó Cs).
Sándorfalva: Garamvölgyi – Grósz, Bálint T., Bálint D., Kanász L., Molnár, Szabó – (Tóth A.), Kanász G., Fodor (Tóth L.), Gémes (Szél), Varga. Edző: dr. Tóth János.
Csanádpalota: Potoret – Vlad, Varga Cs., Veréb, Cotuna, Corbu (Erdélyi), Siclovan, Luculescu, Negru, Goldis, Gabor. Edző: Molnár László.
Dr. Tóth János: – Minden pontot meg kell becsülni.
Molnár László: – Nagy feszültség volt a csapatban, nagy akarattal, de pontatlanul játszottunk. Csak a gólhelyzetekig jutottunk, ám abból volt több is. Sajnálom, hogy kimaradtak.
Ifjúságiak: Sándorfalva–Csanádpalota 7–4, gólszerzők: Tóth (2), Huszka (2), Szécsi, Krajnyák, Kovács, ill. Nyerges (2), Fodor, Coriteac.

Tudósítóink: Keresztúri János (FK 1899 Szeged), Kiss István (Csongrád), Halkó Pál (Tisza Volán), Hegedűs András (Sándorfalva), Tóth-Szeles Gábor (Ásptthalom), Bódi Attila (Makó), Kozma Zoltán (Tápé).

A bajnokság állása

1. HFC 13 12 1 0 27 – 5 37
2. UTC 13 11 1 1 45 – 11 34
3. Tisza Volán 13 10 1 2 58 – 5 31
4. Mórahalom 13 10 1 2 41 – 14 31
5. Makó 13 7 2 4 30 – 17 23
6. Ásotthalom 13 6 3 4 25 – 19 21
7. Tápé 13 6 2 5 21 – 21 20
8. FK Szeged 13 6 2 5 22 – 24 20
9. Csanádpalota* 13 5 3 5 24 – 25 17
10. Algyő 13 4 4 5 15 – 18 16
11. SZVSE 13 3 2 8 15 – 29 11
12. Szentesi Kinizsi 13 3 0 10 17 – 50 9
13. Sándorfalva 13 2 3 8 9 – 20 9
14. Csongrád 13 2 1 10 12 – 31 7
15. Kistelek 13 1 2 10 14 – 39 5
16. Nagymágocs 13 0 4 9 6 – 53 4
*Egy pont levonva.

Ifjúságiak

1. HFC 10 9 1 0 71 – 7 28
2. Algyő 11 8 1 2 71 – 15 25
3. Ásotthalom 9 7 2 0 36 – 9 23
4. Sándorfalva 9 6 1 2 42 – 17 19
5. FK 1899 Szeged 11 6 1 4 28 – 26 19
6. Kistelek 11 5 2 4 55 – 28 17
7. Szentesi Kinizsi 9 4 3 2 27 – 10 15
8. Csanádpalota 11 4 0 7 38 – 32 12
9. Csongrád 9 3 1 5 25 – 25 10
10. Mórahalom 8 2 0 6 8 – 31 6
11. UTC 10 2 0 8 11 – 50 6
12. Nagymágocs 11 1 1 9 8 – 82 4
13. SZVSE 9 0 1 8 6 – 94 1

A Tisza Volán, a Makó és a Tápé nem indított ifjúsági csapatot, így 13 együttes szerepel a pontvadászatban.

Csongrád Megye
III. oszt

     
1. SÁNDORFALVA SK II 30
2. CSONGRÁD TSE II 27
3. MÓRAHALOM VSE II 25
4. ZÁKÁNYSZÉK KSK 20
5. DÓC KE 18
6. RUZSA KSE 17
7. BALOTA TFC 17
8. ALGYŐ SK II 17
9. KISTELEKI TE 15
10. BORDÁNY SK II 11
11. PUSZTAMÉRGES FMC 9
12. ZSOMBÓ SE II 7
     
     

Házi góllövő lista

1.  Katona Sándor 9
2. Lajos Tamás 3
  Kiss István Ákos 3
 3. Kiszner Antal 2
  Hódi István 2
  Béres István  2
H K Sz Cs P Szo V
week 40 1 2 3 4 5 6
week 41 7 8 9 10 11 12 13
week 42 14 15 16 17 18 19 20
week 43 21 22 23 24 25 26 27
week 44 28 29 30 31

Következő mérkőzés

Nincsenek események