Vasárnap délután az UTC-t fogadja a Kistelek, a találkozón Czeigersmidt Roland tanítványainak létfontosságú lenne egy bravúrgyőzelem a kiesés elleni küzdelem okán, míg az újszegediek a bajnoki címért folytatott versenyben tarthatnák a lépést riválisaikkal egy esetleges siker révén.
Ősszel a megyei élvonal nagymenőjévé emelkedett az UTC, miközben a Kistelek mindössze az eddig győzelem nélkül álló Nagymágocsot előzi meg a bajnokságban. A két gárda augusztusi összecsapásán 2-0-ra nyertek Dürgőék, az igazsághoz hozzátartozik azonban, hogy a két találatot szerző Végh Ariel és Bernát Péter sem tartozik már az együttes keretéhez, hasonlóan több, korábban meghatározónak számító játékoshoz. A télen Major László is távozott, a tréner helyét a futsal NB I-ben szereplő alakulatot irányító Brinszky Adrián vette át játékos-edzőként. A tavasz egyik nagy kérdése lesz tehát, milyen produkció várható az újjászületett UTC-től. Ami biztos, hogy a Kistelek hazai közegben eddig megbízhatóbb teljesítményt nyújtott, lévén, nyolc pontjából hetet is saját pályáján gyűjtött be az október óta Czeigersmidt Roland által irányított alakulat.
A vasárnapi pályaválasztónál inkább a távozókról szólt a téli átigazolási időszak, mint az érkezőkről. Zámbori Gábor Mórahalomra, Lévai Mihály Csongrádra, Rácz Zoltán pedig Tápéra szerződött, helyükre a sándorfalvi Koncz Róbertérkezett, igaz, ő egyből góllal mutatkozott be a SZVSE ellen 2-1-re elveszített bajnokin. Érdemes megállni egy pillanatra a szegedi vasutasnál, a két együttes augusztusi odavágóját ugyanis a Szeged 2011-től elcsábítottFarkas Ádám döntötte el csodaszámba menő találatával. A támadó az ősz folyamán aztán alig három meccsen lépett pályára, a hétvégén azonban hosszú kihagyás után ismét a szakmai stáb rendelkezésére áll majd. Szüksége is lesz egy jó képességű csatárra a kistelekieknek, akiknek, ha bent szeretnének maradni a megyei élvonalban, minden esélyt meg kell ragadniuk a pontszerzésre. „A jelenlegi helyzetben csak a győzelem elfogadható a számunkra, még akkor is, ha a harmadik helyezett UTC látogat hozzánk. Ennek szellemében fogunk vasárnap kifutni a gyepre, mindenképpen nyerni szeretnénk” – árulta el a SZEGEDma.hu-nak Czeigersmidt Roland edző, aki 2011-ben még bajnoki címre vezette az együttest.
Sokan féltették az ősszel még brillírozó újszegedieket, miután a gárda kerete komoly mértékben kicserélődött a tél folyamán. Fontos játékosok távoztak, így Ondrejó Tamás(Tisza Volán), Szűcs Dániel, Végh Ariel (mindkettő Orosháza), Bernát Péter, illetveKerepeczki Csaba (mindkettő HFC). Ők együttesen 31 gólt szereztek az első 15 fordulóban, a klub össztermésének több mint felét. Helyükre Kazi László és Puhalák Nimród érkezett a Tisza Volántól, illetve Bálint Dániel Sándorfalváról, az egykor Makón szereplő Bánóczki Dániel pedig újrakezdte a labdarúgást. A legnagyobb fogás ugyanakkor minden bizonnyal a SZVSE-t elhagyó Hegyesi Zsolt, aki a futsalcsapatban már évek óta bizonyítja tehetségét, de a gyengélkedő vasutasból is felfelé lógott ki az ősz során. Arról nem is beszélve, hogy maradtak még az UTC keretében olyanok, akik képesek lehetnek lendíteni a társaság szekerén, mint például Gajdacsi Mátyás, aki mesterhármasával szinte egymaga intézte el egy hete a félidőben még kettővel vezető Csanádpalotát.
„Nyugodtabb a légkör nálunk tavasszal, az elsődleges célunk, hogy jó hangulatban játsszuk végig a szezont. Figyelnünk kell a futsalra is, hiszen párhuzamosan kell szerepelnünk mindkét fronton egészen júniusig, és ennek megfelelően készülünk a meccseinkre. Különösebben nem foglalkozunk azzal, ki az aktuális ellenfelünk, találkozhatunk az elsővel, vagy akár az utolsóval, mindig a maximumra fogunk törekedni” – fogalmazott portálunknak Brinszky Adrián játékos-edző.
A Kisteleki TE várható összeállítása: Szalkai – Gera, Piacsek, Bakonyi, Rostás, Bárkányi, Koncz, Bosánszki, Kispál (Lajos), Fődi, Farkas Á.
Az Ujszegedi TC várható összeállítása: Béry – Balogh, Bálint, Bilics, Szentes Bíró, Puhalák, Mészáros Z., Bánóczki, Hegyesi, Dürgő, Gajdacsi.
Szegedi VSE – Kisteleki TE 2-1 (1-1)
Szeged, SZVSE-stadion, 100 néző. Vezette: Telek András (Zahorán János, Görgényi András).
SZVSE: Pluhár – Olajos (Tanács 85’), Báló M., Fülöp, Nagypál, Papp Á. (Mácsai 58’), Busa, Simon (Németh 65’), Szántó, Törköly (Kiss 50’), Bagi (Szabó 87’). Vezetőedző:Berki István.
Kistelek: Szalkai – Bakonyi, Rácz, Bárkányi (Papp D. 68’), Tóth, Bosánszki, Rostás, Lajos (Getyinás 65’), Gera (Kispál 46’), Koncz (Zuh 60’), Fődi. Vezetőedző:Czeigersmidt Roland.
Gólszerzők: Bagi (24’), Kiss (83’), ill. Koncz (35’).
Ujszegedi TC – Csanádpalota FC 3-2 (0-2)
Újszeged, Kertész utca. Vezette: Borbás Bottyán Aurél (Orosz Kornél, Minda Gábor).
UTC: Béry – Balogh, Bálint, Bilics, Szentes Bíró, Puhalák, Mészáros T. (Kazi –a szünetben), Bánóczki (Brinszky 79’), Hegyesi, Dürgő, Gajdacsi. Játékos-edző: Brinszky Adrián.
Csanádpalota: Potoret – Boros, Varga, Luculescu, Gabor, Corbu, Cotuna, Veréb, Lakatos, Siclovan, Piue (Erdélyi 62’). Vezetőedző: Lakatos Rudolf.
Gólszerzők: Gajdacsi (61’, 67’, 74’), ill. Piue (3’), Luculescu (9’).