Bár egy büntetőt Mészáros Zoltán révén még kihagyott a mérkőzés elején az UTC, Brinszky Adrián legénysége végül magabiztos győzelmet aratott a Kistelek otthonában a Csongrád megyei I. osztály 17. fordulójában.
A kezdetektől fogva magához ragadta a kezdeményezést az UTC, mindemellett az első húsz percben jól tartotta magát a Kistelek. A változást aztán az egyik hazai bekk,Bakonyi Sándor peches megmozdulásai hozták meg. A védő előbb faultolta Gajdacsi Mátyást a térfél közepén, majd a felívelt szabadrúgás után a labdát átvevő Mészáros Zoltánt gáncsolta el a tizenhatoson belül. A két eset eredménye egy sárga lap, és egy büntető lett, igaz, utóbbit a sértett elég gyengén végezte el, így Keresztes Lászlómegmenthette, és meg is mentette csapatát a kapott góltól. Nem sokkal később azonban már a hálóőr is tehetetlen volt, miután az előző fordulóban mesterhármast szerző Gajdacsi a kapuba fejelt egy jobbról érkező beadást. (0-1) A folytatás inkább a küzdelemről szólt, olykor még túl durva módon is. Kisteleki részről négyen is besárgultak a szünetig, míg az újszegediektől Bilics Igor húzatta elő a lapot Vereska Mátyászsebéből egy kemény belépővel.
Fordulás után aztán igen hamar megduplázta előnyét az UTC, újfent Gajdacsi volt eredményes, megint csak fejjel. (0-2) Brinszky Adrián tanítványai ezt követően sem álltak le, egymás után alakították ki helyzeteiket, majd a 69. minutumban egy kontra végtermékeként Hegyesi Zsolt szerezte meg első találatát nagypályán az újszegedi klub mezében. (0-3) Ekkor Czeigersmidt Roland négyes cserére szánta el magát, érdemi változást azonban ez sem hozott a játékban, Szentes Bíró Tamás szinte azonnal belőtte csapata negyedik gólját. (0-4) A végén még Getyinás István kozmetikázott az eredményen, az utolsó szó joga mégis az UTC-é volt, lévén, Szentes Bíró beadása, a közelben olálkodó Gajdacsi által megzavart Keresztes felett elszállva, a hálóban landolt. (1-5) A lefújás előtt Bilics egy buta szabálytalanság okán megkapta második sárga lapját, így a következő fordulóban biztosan nem léphet pályára a Szentesi Kinizsi ellen.
Győzelmével a vendégek felléptek a táblázat második pozíciójába, míg a kistelekiek a Csongrád és a Szentes sikere okán egyre inkább leszakadnak riválisaiktól.
Kisteleki TE – Ujszegedi TC 1-5 (0-1)
Kistelek, 100 néző. Vezette: Vereska Mátyás (Kovács Attila, Juhász Mihály).
Kistelek: Keresztes – Bakonyi (Kispál 59′), Bárkányi (Béres 71′), Bosánszki, Rostás (Papp 71′), Lajos (Getyinás 71′), Gera, Koncz, Piacsek, Fődi, Farkas (Fekete 71′). Vezetőedző:Czeigersmidt Roland.
UTC: Tombácz – Bilics, Bálint (Péczely 77′), Mészáros Z., Szentes Bíró, Balogh, Bánóczki (Mészáros T. 64′), Puhalák (Szántó 77′), Gajdacsi, Hegyesi, Dürgő (Kazi 64′). Játékos-edző: Brinszky Adrián.
Gólszerzők: Getyinás (83′), ill. Gajdacsi (27′, 51′), Hegyesi (69′), Szentes Bíró (73′, 88′).
Sárga lap: Bakonyi (22′), Koncz (27′), Rostás (31′), Lajos (32′), Gera (44′), ill. Bilics (38′), Mészáros T. (75′).
Piros lap: Bilics (90+1′).
Czeigersmidt Roland: “Felkészültünk arra, hogy akad némi különbség a két csapat között, de nem vártunk akkora differenciát, mint amit a végeredmény mutat. Tény azonban, hogy az UTC ma azt nyújtotta, amit tud. Reméltük, hogy gyengébb formában futballoznak majd, és így megnyílik előttünk a lehetőség a bizonyításra, de végül azt a szintet hozták, amire igazából képesek. Mi nem tudtuk átlépni a korlátainkat, ennél többet nem tudunk mutatni ebben a bajnokságban, sajnos. Gratulálok az UTC-nek, megérdemelten vitték el a három pontot.”
Brinszky Adrián: “Természetesen, az eredménnyel maximálisan elégedett vagyok, helyenként a támadójátékunk is tetszett. A buta kiállítás viszont beárnyékolja némiképp az örömünket.”